| Hírek : Az EDDA előzenekara volt a No Thanx!! |
Az EDDA előzenekara volt a No Thanx!!
2007.06.18. 15:02
Falta őket a közönség...!!
Eljött a nagy pillanat – kezdte lelkesen Erik, a zenekar frontembere. – Hét óra, sikoltozó tömeg. Mi a színpad mögött gyülekeztünk, s vártuk, hogy felkonferáljanak minket. A No thanx név hallatán, legnagyobb örömünkre, hatalmas üdvrivalgásba tört ki a tömeg.
Legpörgősebb számaikkal kezdett a zenekar, a „Csak ami jár” című szám remek kezdésnek bizonyult, imádta a közönség. Feldolgozásokat is játszottak, ezek a számok is nagy sikert arattak. Hogy Erik pihenjen egy kicsit, Dávid állt be egy szám erejéig a helyére. Elénekelte a Red Hot Chili Peppers, Californication című számát, legnagyobb megdöbbenésére, az ő hangját is nagyon jól fogadta a közönség.
- Mindent összevetve, nagyon elégedettek vagyunk a koncerttel – folytatta Erik. – Fontos dolgokat tanulhattunk meg az első bulink kapcsán, például azt is, hogyan tegyük még jobbá koncertjeinket, melynek időpontjáról mindig pontos tájékoztatást közlünk itt a honlapunkon, a koncert menüpontban.
|